Vallomás

2013.12.18. 00:34

  A szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás tanait követve kezdtem keresni a kapcsolatot a budapesti páhollyal. Gyakran sétálgattam a Podmaniczky utca közelében, fontos külsejű embereket fürkészve, de nem történt semmi. Senki nem szegezett nekem kérdéseket, hogy miért lábatlankodok az épület előtt, mi járatban vagyok itt, kit keresek. Az ott töltött több száz órám felesleges időpazarlásnak tűnt. Szépen lassan letettem arról, hogy egyszer még kőműves mester legyek.

  A szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás tanait követve bújtam azonban továbbra is a könyveket, leginkább az okkult tudományokkal foglalkozókat. Ezek a kötetek nehezen fellelhetőek. Számomra világos, hogy miért. A felsőbb érdek azt kívánja, hogy csak az igazán eltökélt érdeklődők léphessenek az okkult tudományokkal nyitó és sokkal misztikusabb témákkal záró ösvényre. És akkor nem gondoltam, hogy meg tudom mi van az ösvény végén.

  A szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás tanait követve léptem először a Podmanczky páholyba. A síri csendet csak a halk suttogás törte meg néha. Mindenkin szemfedő volt, a diszkréció alapszabály, de mint kiderült a szervezet óvatossága mindenre kiterjed. Itt megjegyezném, hogy a kisstílű szervezet szó nem fejezi ki igaz érzelmeimet. A saját életem, a belépés pillanatától megszűnt. Új dimenzióban kezdtem el létezni.

Jézus és Anakin

2013.12.11. 12:18

a kiválasztott nép tagja volt de elbaszta a kiválasztott volt de elbaszta
ügyes ács volt ügyes barkács volt
tanítványa hitt benne, de elpusztítatta mestere hitt benne, de elpusztította
jóból rosszat csinált, vízből bort jóból rosszat csinált, jedi essenciából sithet
megölték, de pár nap után feltámadt megölték, de pár nap múlva újraépítették
a Szentlélek hatására született a Midikloriánok hatására született
csodás dolgokatt tett csodás dolgokatt tett
szörnyű dolgok lettek belőle szörnyű dolgok lettek belőle
egy poros sivatagban született egy poros sivatagban született
 titkolt szerelem fűzte Mária Magdolnához titkolt szerelem fűzte Amidalahoz

   Bár többnyire a könyveket bújom, különböző régészeti feltárásokon veszek részt, de az internet legérdekesebb szegmenseit még komoly elfoglaltságaim mellett sem hagyhatom figyelmen kívül. Polihisztornak tartom magam, de a blogon megjelenő cikkek az én perspektívám is kiszélesítették. A cikkek magával ragadó nyelvezete, pedig több mint szórakoztató. Ez volt az egyik oka, hogy elfogadtam felkérésüket, egy tényfeltáró riportsorozathoz, melynek első állomása (és itt már bátorkodtam saját témáimmal előhozakodni) a Honfoglalás. Szakmám a nézeteim miatt (ha lehet egyáltalán egyszerű nézetnek tekinteni a szilárd tényeken alapuló hosszú évek kutatómunkáját) kezdetben csak komolytalannak titulált, mind engem, mind pedig annak eredményeit. Majd később, miután jelentős embertömegek kezdtek hinni a fülüknek, és a bizonyítékokat megtekintő szemüknek, egy sokkal primitívebb megoldást választottak. Ezek az "akadémikusok" sosem bírtak azzal, amivel én: A cél, ami hajtott, és hajt most is, hogy kicsiny hazám történelmét elmeséljem, árnyékos részeit fáklyámmal bevilágítsam meghiúsulni látszott. Az igen nagy kapcsolati tőkével bíró "tudósok" (nem győzőm az idézőjel használatával kétségbe vonni szakértelmüket.) a médiában történő szerepléseimet már 1998 óta bojkottálják. Kilátástalanságomban egyre csak magamba fordultam, a munkámra koncentráltam és vártam a változást.. itt jöttek a képbe a szarvasagancsos srácok, akik kimagasló nézőszámukkal méltó platformul szolgálhatnak a jövőben mazsolázgatásunkhoz a magyar történelem legszaftosabb témái közül. Mai témánk még egyszer, tehát a Honfoglalás.

 

   Aktuálpolitikai problémákat is felvet a Honfoglalást megelőző kárpát-medencei helyzet. A legelfogadottabb tézis szerint a Morva Birodalom összeomlásához vezetett a magyarok érkezése. Mindenki azt hiszi, hogy erőszakkal, vagy átveréssel történt a hatalmi átrendeződés. Az igazság viszont az, hogy Szvatopluk és Álmos egy titkos megállapodása vezetett a magyarok betelepedéséhez. Az MTA-nak küldött bizánci levél másolatom meg valahol ott porosodik egy pápaszemű íróasztalán. VI. León, bizánci császár levelezése szerencsére túlélte az őrlő évszázadokat. I. Borisztól, hűbéresétől, 888-ban kapott beszámolójában ezt olvashatjuk (az eredeti ógörög szöveg magyarra fordított változata): A Duna fokánál ma Szvatopluk, Kis Boleszláv és Mrajšik herceg kíséretükkel összejövetelt tartottak Attila eleinek vezetőivel, közülük is legkíválóbb, vezérük, Bölcs Alamus(Álmos) és legfőbb tanácsadója Mánuel és kísérete [...] megállapodást kötöttek, mely szerint szállásterületeiket a magurok(magyarok) számára átengedik, cserébe előkelői mivoltuk megerősítése uruk, Alamus által [...] A szerződés Szvatopluk térdreereszkedésével, kardjának átadásával zárul.

  
   Ahogy a forrás is mutatja, nem beszélhetünk másról, mint egy idegenföldön is tekintéllyel bíró nép erejét rettegve, a morva vezető, félvén a vérontást, kompromisszumot szorgalmaz (mely kompromisszumában egyébként szép jövőt fest magának és bizalmasainak) a "duna foka" nem más mint a mai Dunaújváros, ahol egyébként már a neolitikumban is élénk népmozgásokat mutatott ki a tudomány. Nem nehéz kitalálni, hogy a bolsevik fertőnek célja volt, az igazi magyar történelem elfedése oly módon, hogy az értékes leletek fölé gyárakat építtessenek. Ugyanakkor telhetetlennek sem szabad lennünk, ugyanis a források alapján összetehetjük a képet. Hogy meddig tartózkodott a "duna fokán" Álmos és kísérete, arra csak megközelítőleges adataink vannak, egy biztos, nem siettek vissza az akkori otthonukba Etelközbe. Ehelyett inkább a csapongó szláv urak és pirospozsgás menyecskék vendégszeretetét élvezték. Körülbelül három hétig voltak Szvatopluk udvartartásában. A búcsú érzéki volt, a leendő szerződés a felek kölcsönös megelégedését szolgálta. A kor szellemének megfelelően a szerződési szándékot az elváláskor biztosítani kellett. Biztosítékként Álmos fehér lovát, míg Szvatopluk szeretett kecskéjét adta, melynek teje minden jóravaló morva férfi által vágyott dolog volt.

   A későbbi történések tudatában megállapítható, hogy ez volt a Honfoglalás első stádiuma, a szarvasagancs szerkesztősége, viccesen csak a "lezsírozás" szakaszának titulálta, hozzáteszem, teljesen szellemesen. A viccet félretéve jobb szeretem Álmos exodusának hívni, ezt a jelenséget.

  

   Időben ezt a vérszerződés követte. Álmos volt az utolsó aki szakrális és világi vezető volt egyaránt. Jogkörébe tartozott a törzsek egyhangú véleménye nélkül eljárni, majd az ezt követő szentesítésben is kulcsszerepet játszott. Spirituális energiáit példátlan módon koncentrálta alatvalói körében. A törzseket nem csak Álmos vehemenciája, hanem a Kárpát-medence értékes nyersanyagforrásai és belső csakravonalai vonzották új otthonuk felé. A legnagyobb tévhit a témával kapcsolatban, hogy a sokalta gyengébb besenyő nép fenyegető közelsége sürgette a szállásterület megváltoztatását alaptalannak látszik a tényeket figyelembevéve. Hogy jó szerencsével indulhassanak útjukra, ínségtől, s betegsétől mentesen, szükség volt az úgynevezett szentesítésre. Ezt a történészek zöme úgy képzeli el, hogy a törzsfőnökök egy közös pohárba folyatták vérüket, majd körbejáratták a poharat, vértestvérekké válva ezáltal. Az igazság viszont, hogy Álmos tanácsadója Mánuel javaslatára a kabar-zsidó módszerrel jártak el. A törzsfők távolabbi családtagjainak véráldozata volt szükséges a gondtalan bevonuláshoz. Maga a véráldozat 7 napot vett igénybe. Minden nap egy kumisztól öntudatlanságra részegedett családtag feláldozásával kezdődött. A vezetőség a megszokott főjurta helyett a szabad ég alatt ülte a tort, dalokat énekelve és felidézve az áldozatok hőstetteit. A 7. napon Álmos, aki végigvirasztotta az összes napot bevégezte a ceremóniát. Fények villantak, minden magur álmélkodva leste a viharos eget, egyedül Mánuel arca maradt szilárd, s kifejezéstelen. Álmos teste ernyedten ért földet, majd szájából egy apró fénycsóva távozott. Léteznek tézisek, miszerint Mánuel a kinyert eszenciát a kabarok felemelkedésére, vagyonosodására használta fel, sokkal valószínűbb azonban, hogy Álmos lélekeszenciája Árpádba távozott, aki apja távozásával népének első férfiúja lett.

  

   A bevonulás lassan körvonalazódni kezdett, a magyarok csillagjegyei jót ígértek, a Vénusz is teljes pompájában vöröslött. Árpád gyengesége apjához képest megmutatkozott. Szótlanul egy szekérben zötykölődve jutott át a Vereckei hágón, míg népét az egyre nagyobb befolyással bíró Mánuel vezette. S bár Árpád továbbra is bőszen osztogatta parancsait törzsfőinek, kérdéses volt, hogy saját belátása szerint vagy Mánuel tervei szerint cselekszik. Álmos lelke hiába volt népével, a magurok csillaga már nem ragyogott olyan fényesen.

Bélaposti Lázár

Nehéz csalfaságokat vizslató blogunkon valakinek kiadós ajnározása. Ha helyesen jártunk volna el témaválasztás terén, kerültük volna az ilyen nehéz diót, de mint minden dolgos ember, mi sem elégedtünk meg a megszokottal, így belehúztunk az újba! Sok ellenérvvel szembesültünk szakértői stábunkkal tartott értekezletünk során. "Lágy picsa zenét játszanak. Ki a faszom akar szabadidejében melankólikus nótákat hallgatni? Annak a tagnak amúgy szerintem üvegszeme van. Az antiszociális osztálygörcse ki sem lát a haja mögül." - Mondta a sokat tapasztalt stáb. El kellett vonulnunk, hogy megvitassuk ezt magunkban, hasonló ellenérzéssel viseltettünk mi is az ilyen suttyókkal szemben. Szerkesztőtársaim és jómagam (tudtam jól a lelkem mélyén), ráismertek a Placebora is, a jelzők hallatán. Mentő ötletként szerkesztőtársam azt mondta: "A világfájdalmat elég hitelesen adják vissza, szerintem menjen!" Ezt szótlan egyetértés követte, mígnem kedves barátom billentyűütései meg nem törtét az áldott csendet. Álljon hát itt, az utókor számára, a britpop autistáinak 10 legszebb mozzanata:

 

 

 

10. Blow Out

A szám idekerülésének két oka van. Ravasz módon a legkorábbi munkák egy elfeledett szösszenetéről van szó. De fontos jelentőséggel is bír a későbbi irányvonal megválasztása szempontjából. A kellemes gitártéma, az őszi  napsugár simogató melege, majd a tovaillanó harmónia utáni zavaros gitárjáték, szívetgyönyörködtető.

 

 

 

 

9. Planet Telex

Ilyen intro után senki sem fogja azt várni, hogy a polcára csak egy átlagos, silány poptermék kerül. A szám közben még nagyban a borítót fürkésszük, furcsa érzés fog el minket, eddig ismeretlen hangzásvilág, Lüktetés, mely nem veszt az intenzitásából, fenntartja az érdeklődést. Nem tudjuk eldönteni, hogy aki a gitártorzításért felelt mázlista vagy zseni. És az a kurva zongora*.

 

 

 

 

8. Street Spirit

El akartuk kerülni ezt a fájó pillanatot. Bizony, jól gondoljátok ti is! Van közös bennünk és a 21 éves bölcsészhallgatókban. Lelkükben legalább akkora tüzet lobbant ez a szám. A földöntúli énekhang, amit Thom Yorke rengeteg drog után présel ki szomorú szájából, a depresszív gitártéma, a higgadt ritmusszekció. Nincs sok váltás a számban, de mégsem unjuk, furcsa.

 

 

 

 

7. Everything in Its Right Place

Sehol gitár, polifonikushoz közeli finom hangokat hallhat csak a ragyogó szemű hallgató. Egy szólam ének, több szólam robotizált Thom Yorke hang, kitartó szinti. Az elektronikával megtámogatott ének nem csak 16 éves focisták tetszését nyerheti el.

 

 

 

 

6. Climbing up the Walls

Sarokbaállított ovis, beírását szállító kisiskolás. Megvert kamasz, bukott egyetemista. Munkanélküli pályakezdő, megcsalt férj. Leszázalékolt nyugger. Mind ezt a számot hallgatják, és merengenek múlton s jövőn. Nem könnyeznek, szemük villámokat ver.

 

 

 

 

5. Sail to the Moon

Hosszú évek gyakorlata és a kifogyhatatlan ihlet Jonny Greenwoodot a legjobb pszichedelikus gitártéma feltalálójává avanzsálta. Ezt a számot egy szoba magányában, spiccesen ajánlom minden kedves érdeklődőnek és puffogó tudatlannak!

 

 

 

 

4. A Punchup at a Wedding

 

A Beatles Come Together-jére emlékeztető bassline. Hatásos zongoraalap, nincs túlspilázva. Chris Martin a sövény fölött körmétrágva tekint át, majd letörten esik össze a tuják között. Pedig annyira akarta!

 

 

 

3. Weird Fishes/Arpeggi

Jonny drágánk annyira érzi ezt a gitározás dolgot, hogy minden élőfelvételen módosít a kis apró improival, ritmusváltásaival, hajlításaival. Ennek a számnak a neten nincs kettő összehasonlítható élő verziója. Régen nem adtam volna ilyen előkelő helyezést a dalnak, de a performanszokat tekintve, mára mélységesen szégyenlem magam önnön butaságom miatt. És itt egy kis intermezzo Jonnyról. Mennyire jó is ahol a nyilvánvaló agy (Thom Yorke) mellett, egy ilyen csendben megbúvó őrült alkotó van jelen Jonny Greenwood személyében, aki nem csak hangszerének teljes ismerője, de néha átszaladgál a szinti mögé, meg amúgy is szépen átvette az alkotói feladatok nagy részét a hosszú évek alatt.

 

 

 

2. I Will (LA version)

Hosszasan tanakodtunk, hogy esetleg válasszunk egy ténylegesen B-side számot. Lett volna rá lehetőségünk. Sorolhatnánk a jobbnál jobb számokat: Talk Show Host, Pearly, The Trickster, How i made Millions stb.. De véglis emellett döntöttünk, pedig ez csak egy áthangszerelt változata az ugyancsak toplistaábilis társának.

 

 

 

 

1. Knives Out

A győztesen sokat illik gondolkozni, mi felrúgva az évek által bebetonozott klisét, rögtön tudtuk, hogy listánk első helyét semmilyen más szám nem bitorolhatja. Három kibaszott gitár világraszóló harmóniájáról van szó, hát hogy nézne ki, ha diszonanciát keltenénk az értelmetlen vitánkkal? Na ugye!

 

 

 


Le

2013.11.10. 13:24

Le a bunkerbe
Le a föld alá
Az emberek rettegnek
Éneklik a hattyú dalát

Ijesztőn szól
A légvédelmi sziréna
Roskadva dől
az épület magába

Nehéz a légzés
Torkot kaparó
Könnyes szemű nézés
Mindenhol romtakaró

Talpba álló vasbeton
Kopott kofferek
Büdös, tömött peron
Senki sem integet

Utolsó lendülettel
Pár zsidót a dunába
Te pár zsidót etettél
Bújtattál dunyhába

Nicolas Cage

Címkék: nicolas cage nyomorék

2013.11.10. 10:44

Nicolas_Cage_2011_CC.jpg_650x823

Fájdalommal tekintek meg minden olyan filmalkotást amelyikben Nicolas Kim Coppola játszik. Nem kell sokat várni, 10 perc és repkednek a közhelyek. Minden rendben lesz, hallgass a szívedre, jaj kiscsaládom visszamegyek hozzátok. De egyébként is csak a jobb cél érdekében csinálok néha rosszaságokat. Balettelőadásod lett volna? Bocsi el voltam havazva, ne haragudj! De látom a csalódottságot drágám a szemedben, nagyon sajnálom, legközelebb ott leszek. Megígérem magamnak, hogy majd máshogy lesz, de akkor megjelenik valaki, aki fenyegeti a világ épségét, fájó szívvel, de inkább őt állítom meg. No persze a sztori nem nélkülözheti a drámát, nem csak a gonosz, de a számunkra rokonszenves szereplők is hullanak. Legtöbbször ezek nyugdíjas, addig 3 percet szerepelt rendőrfőnökök, vagy régi cimborák, akik először kerültek a képre, vagy naiv dagadt emberek, akiket nem is sajnálunk. Nico is megsérül, de kurvagyorsan felépül. Vagány az ellenségeivel szemben, és odafigyelő a filmjeiben megjelenő nőszemélyekkel, a végén nagy eséllyel még smárolnak is, sőt! Ezzel a kis elemzéssel fényt derítettünk Nico filmográfiájának háromnegyedére, jöjjön a többi!


Ál/Arc: Pörgős akciófilm, kétszer is nézhető. Hasonló színészpályával rendelkező társával Travoltával elvégezték ezt az iparosmunkát. Amikor az ember már majdnem elhinné, hogy ez a fasz kibújik a világmegváltó szerepből és végre egy elvetemült geci lesz, akkor döbbenünk rá, hogy egy arcváltással megint a családjáért epedő nyomorékot kell néznünk, ezt leszámítva 5/10

 

A nemzet aranya: Végignézve a falon lévő posztereket, a mi kis barátunk egy dolgot hiányolt. Nem tetszelgett még Indiana Jones szerepében, gyorsan riasztva producer barátait, összekunyerált elég pénzt ahhoz, hogy elkezdhessék az okoskodós, fontos amerikai épületek katakombáiban játszodó kincskeresést. A pulzáló jeleneteket, néha egy-két könyvtáros okoskodás, és apa-fia kapcsolat szakítja meg. 3/10

 

Con-Air:Akármennyire próbálkozott, hősünk csak kicsit tette rosszá ezt a filmet a folyamatos nyavalygásával és hazaútkeresésével. A stábunk tagjainak rosszindulatánál már csak a jóindulatát könyebb elnyerni. Malkovich és Buscemi pedig feleannyi szerepléssel mint Nico elérte ezt. Talán nem árulok el nagy titkot, hazaér, talán még ajándékot is visz, de ebben nem vagyok biztos. Díjazva barátunk erőlködését: 7/10

 

Nicolas Cage valószínűleg jelen volt a magyarországi szinkronhangjának kiválasztásakor, mert filmbeli egyéniségeihez annyira passzoló, bárgyú, idióta szinkront sikerült létrehozni, amelyet máig nehéz feldolgozni. Józsa Imre biztos kényszerítve volt erre. Viszont ha csak utánajárásának és hosszas gyakorlásának köszönhető a karakterek ilyen hiteles visszaadása, akkor a mai nap legtöbb pontját itt oszthatnánk ki.

A numetal fénykora

2013.11.06. 01:16

Nemrégiben eléggé megmondtuk a tutit egy vitatott történelmi személyiségről, az ebből adódó feszültséget nem is lehetne jobban levezetni, mint egy lázadó, szar a világ albummal. Letűnt korok szép emlékei. Ezt jelenti az igazszívű numetal rajongók számára a Korn: Life is Peachy című albuma. Most a kifinomultságukat firtatók, meg egyébb sznobok flegmán legyintenek, de a lelkük mélyén ők is tudják, hogy egy máig virágzó zenestílust alapozott meg a Korn az első két albumával. A többiek, akik  lekezelés helyett, minket meggyőzni akarók, ilyenkor előhozakodnak azzal, hogy mindent adott volt, a Korn csak kombinált. De azt zseniálisan tette! A későbbi albumokon rettentően kínosan éreztem magam a scat-től, de a nyitószám a Twist egy főnyeremény. És hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy csak a pubertáskorral küzdők számára nyújt ez kellemes kikapcsolódást. Ne hagyjuk, hogy felhőtlen szórakozásunkat elrontsa a rajongótábor azon szegmense, akik számára ez az album is csak egy lehetőség a pogózásra, fajtalankodásra. Szegény, beteglelkű Jonathan Davis hányattatott gyermekkora ugyancsak témaadó, de már közel sem olyan erőteljesen mint az első albumon. A Chi cimű nótát (ami a Deftones azóta elhunyt tagjáról kapta a címét) egyértelműen a lemez legjobbjaként aposztrofálhatjuk, és az elmúlt két évtized legbrutálisabb scream-je is benne található. Csak ez a szám elég táptalaj volt a hardcore hulladékoknak. A nyilvánvaló metal túlsúly, hagy levegőhőz jutni más stílusirányzatokat is. Jazz, funky és hip-hop elemek is gyakran megjelennek, az előző kettőre a Porno Creep, az utóbbira pedig a Low-Rider a jó példa. Kötelező a lemez azok számára, akik a Korn által világrasegített numetalnak csúfolt szörnyszülöttek akármelyikét is hallgatásra méltatták.

king_crimson_1_flowchart_1383300287.png_1500x800

Amikor progresszív rockról van szó, fogalmatlan ismerőseink elkezdik énekelni az Another Brick in the Wall-t. Ezzel komolyabb probléma nem is lenne, ha a szám az ominózus együttes legjobb számai közül lenne, illetve ha az együttes a legjobb progrock együttes lenne.Persze már sejthetitek, hogy egyik sem teljesül. Ugyanis hosszas kutatómunkám során kiderítettem, hogy a King Crimson simán kenterbeveri a Pink Floydot. Naiv voltam mielőtt ismertem volna ezt az együttest, eltévedt kis bárányka. Hallottam már a "In the Court of the Crimson King" albumról, de elég rossz kontextusban, egy igen jól gitározó, de annál antiszociálisabb ismerősöm kedvenc együtteseként. A kényelmes emberek sportja youtubeon az XY full album, eljött hát a nap, mikor az egyenletbe a King Crimson került. Életem egyik legnagyobb zenei élménye volt az első album. Komolyabban nem is fejteném ki, hogy miért. Talán csak annyi hogy: a hard rocktól, a jazzig, az érvágós depis zenéig minden megtalálható, megfelelő arányban keverve, mindez kiváló művészek által támogatva.. Miután könnyes szemeimet törölgettem és a katarzistól felgyorsult szívdobbanásaim próbáltam kontrollálni, újabb kíváncsiság lett úrrá rajtam. Vajon a többi album is ilyen fasza? Ha tanácsot adhatnék, azt tudnám mondani, ami a képen is van, egy kivétellel. Az Island, Lizards számomra a leglassabban kinyíló albumok voltak. Úgy gondolom ahhoz már nagyobb mértékű elvetemültség kell. Egy kezdő King Crimsonos számára, szerintem mindenképp a "Red" a jó választás. Nem csűröm csavarom tovább.. Aki szereti a változatosságot. Azt, hogy az egyik alapító folyamatosan rotálja az együttest, ezzel egyensúlyozva a stílusok között, mindig új kreativitást bevetve, annak az egyik legkiválóbb együttes lehet a King Crimson!

Tetkós

2013.10.21. 23:43

Anya adott pénzt
Kivarrom magam gecire
Nonfiguratív? Sárkányos?
Mindegy megyek izibe

Zsolti majd felvarrja nekem
Mesélte a Szinti, csak az első fájt
De csak mert lent akarta
Jó lent, ágyéktájt

A bölcsész

2013.10.21. 23:41


Te azt gondolod, folyton csak elmélkedem
No, de ez nem ilyen egyszerű
Igaz, a talajtól sokszor elemelkedem
De Istenem! Az élet nagyszerű

Van aki épít, s van aki gyógyít
Én meg csak gondolkodom
Fejlett a korunk, hát kérem..
És mégiscsak szabadkozom

Kérdem tőletek társaim!
Miért kéne mentegetőznöm?
Az észérvek hova lettek?
A szép idők tovaszálltak?

süti beállítások módosítása