Bár többnyire a könyveket bújom, különböző régészeti feltárásokon veszek részt, de az internet legérdekesebb szegmenseit még komoly elfoglaltságaim mellett sem hagyhatom figyelmen kívül. Polihisztornak tartom magam, de a blogon megjelenő cikkek az én perspektívám is kiszélesítették. A cikkek magával ragadó nyelvezete, pedig több mint szórakoztató. Ez volt az egyik oka, hogy elfogadtam felkérésüket, egy tényfeltáró riportsorozathoz, melynek első állomása (és itt már bátorkodtam saját témáimmal előhozakodni) a Honfoglalás. Szakmám a nézeteim miatt (ha lehet egyáltalán egyszerű nézetnek tekinteni a szilárd tényeken alapuló hosszú évek kutatómunkáját) kezdetben csak komolytalannak titulált, mind engem, mind pedig annak eredményeit. Majd később, miután jelentős embertömegek kezdtek hinni a fülüknek, és a bizonyítékokat megtekintő szemüknek, egy sokkal primitívebb megoldást választottak. Ezek az "akadémikusok" sosem bírtak azzal, amivel én: A cél, ami hajtott, és hajt most is, hogy kicsiny hazám történelmét elmeséljem, árnyékos részeit fáklyámmal bevilágítsam meghiúsulni látszott. Az igen nagy kapcsolati tőkével bíró "tudósok" (nem győzőm az idézőjel használatával kétségbe vonni szakértelmüket.) a médiában történő szerepléseimet már 1998 óta bojkottálják. Kilátástalanságomban egyre csak magamba fordultam, a munkámra koncentráltam és vártam a változást.. itt jöttek a képbe a szarvasagancsos srácok, akik kimagasló nézőszámukkal méltó platformul szolgálhatnak a jövőben mazsolázgatásunkhoz a magyar történelem legszaftosabb témái közül. Mai témánk még egyszer, tehát a Honfoglalás.

   Aktuálpolitikai problémákat is felvet a Honfoglalást megelőző kárpát-medencei helyzet. A legelfogadottabb tézis szerint a Morva Birodalom összeomlásához vezetett a magyarok érkezése. Mindenki azt hiszi, hogy erőszakkal, vagy átveréssel történt a hatalmi átrendeződés. Az igazság viszont az, hogy Szvatopluk és Álmos egy titkos megállapodása vezetett a magyarok betelepedéséhez. Az MTA-nak küldött bizánci levél másolatom meg valahol ott porosodik egy pápaszemű íróasztalán. VI. León, bizánci császár levelezése szerencsére túlélte az őrlő évszázadokat. I. Borisztól, hűbéresétől, 888-ban kapott beszámolójában ezt olvashatjuk (az eredeti ógörög szöveg magyarra fordított változata): A Duna fokánál ma Szvatopluk, Kis Boleszláv és Mrajšik herceg kíséretükkel összejövetelt tartottak Attila eleinek vezetőivel, közülük is legkíválóbb, vezérük, Bölcs Alamus(Álmos) és legfőbb tanácsadója Mánuel és kísérete [...] megállapodást kötöttek, mely szerint szállásterületeiket a magurok(magyarok) számára átengedik, cserébe előkelői mivoltuk megerősítése uruk, Alamus által [...] A szerződés Szvatopluk térdreereszkedésével, kardjának átadásával zárul.

  
   Ahogy a forrás is mutatja, nem beszélhetünk másról, mint egy idegenföldön is tekintéllyel bíró nép erejét rettegve, a morva vezető, félvén a vérontást, kompromisszumot szorgalmaz (mely kompromisszumában egyébként szép jövőt fest magának és bizalmasainak) a "duna foka" nem más mint a mai Dunaújváros, ahol egyébként már a neolitikumban is élénk népmozgásokat mutatott ki a tudomány. Nem nehéz kitalálni, hogy a bolsevik fertőnek célja volt, az igazi magyar történelem elfedése oly módon, hogy az értékes leletek fölé gyárakat építtessenek. Ugyanakkor telhetetlennek sem szabad lennünk, ugyanis a források alapján összetehetjük a képet. Hogy meddig tartózkodott a "duna fokán" Álmos és kísérete, arra csak megközelítőleges adataink vannak, egy biztos, nem siettek vissza az akkori otthonukba Etelközbe. Ehelyett inkább a csapongó szláv urak és pirospozsgás menyecskék vendégszeretetét élvezték. Körülbelül három hétig voltak Szvatopluk udvartartásában. A búcsú érzéki volt, a leendő szerződés a felek kölcsönös megelégedését szolgálta. A kor szellemének megfelelően a szerződési szándékot az elváláskor biztosítani kellett. Biztosítékként Álmos fehér lovát, míg Szvatopluk szeretett kecskéjét adta, melynek teje minden jóravaló morva férfi által vágyott dolog volt.

   A későbbi történések tudatában megállapítható, hogy ez volt a Honfoglalás első stádiuma, a szarvasagancs szerkesztősége, viccesen csak a "lezsírozás" szakaszának titulálta, hozzáteszem, teljesen szellemesen. A viccet félretéve jobb szeretem Álmos exodusának hívni, ezt a jelenséget.

   Időben ezt a vérszerződés követte. Álmos volt az utolsó aki szakrális és világi vezető volt egyaránt. Jogkörébe tartozott a törzsek egyhangú véleménye nélkül eljárni, majd az ezt követő szentesítésben is kulcsszerepet játszott. Spirituális energiáit példátlan módon koncentrálta alatvalói körében. A törzseket nem csak Álmos vehemenciája, hanem a Kárpát-medence értékes nyersanyagforrásai és belső csakravonalai vonzották új otthonuk felé. A legnagyobb tévhit a témával kapcsolatban, hogy a sokalta gyengébb besenyő nép fenyegető közelsége sürgette a szállásterület megváltoztatását alaptalannak látszik a tényeket figyelembevéve. Hogy jó szerencsével indulhassanak útjukra, ínségtől, s betegsétől mentesen, szükség volt az úgynevezett szentesítésre. Ezt a történészek zöme úgy képzeli el, hogy a törzsfőnökök egy közös pohárba folyatták vérüket, majd körbejáratták a poharat, vértestvérekké válva ezáltal. Az igazság viszont, hogy Álmos tanácsadója Mánuel javaslatára a kabar-zsidó módszerrel jártak el. A törzsfők távolabbi családtagjainak véráldozata volt szükséges a gondtalan bevonuláshoz. Maga a véráldozat 7 napot vett igénybe. Minden nap egy kumisztól öntudatlanságra részegedett családtag feláldozásával kezdődött. A vezetőség a megszokott főjurta helyett a szabad ég alatt ülte a tort, dalokat énekelve és felidézve az áldozatok hőstetteit. A 7. napon Álmos, aki végigvirasztotta az összes napot bevégezte a ceremóniát. Fények villantak, minden magur álmélkodva leste a viharos eget, egyedül Mánuel arca maradt szilárd, s kifejezéstelen. Álmos teste ernyedten ért földet, majd szájából egy apró fénycsóva távozott. Léteznek tézisek, miszerint Mánuel a kinyert eszenciát a kabarok felemelkedésére, vagyonosodására használta fel, sokkal valószínűbb azonban, hogy Álmos lélekeszenciája Árpádba távozott, aki apja távozásával népének első férfiúja lett.

   A bevonulás lassan körvonalazódni kezdett, a magyarok csillagjegyei jót ígértek, a Vénusz is teljes pompájában vöröslött. Árpád gyengesége apjához képest megmutatkozott. Szótlanul egy szekérben zötykölődve jutott át a Vereckei hágón, míg népét az egyre nagyobb befolyással bíró Mánuel vezette. S bár Árpád továbbra is bőszen osztogatta parancsait törzsfőinek, kérdéses volt, hogy saját belátása szerint vagy Mánuel tervei szerint cselekszik. Álmos lelke hiába volt népével, a magurok csillaga már nem ragyogott olyan fényesen.

Bélaposti Lázár

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.